Örömhír Evangéliumi gyermeklap

Örömhír Evangéliumi gyermeklap
Logó

2017. december 20., szerda

Hála

HÁLA

Mit is jelent a hála szó? Egy késztetést, hogy kifejezzük köszönetünket annak a személynek, aki jót tett velünk. Elsősorban Istennek kell hálát adnunk, mert minden jó Tőle származik. Sokan azonban csak a rosszat, a hibát keresik mindenben. Példa előttem a mindig hálás, örök vidám Pollyanna, akit Az élet játéka című könyvből ismerek. Pollyanna nagyon szeretett volna egy babát, ám a missziós csomagban, amelyet támogatásképpen
kaptak, csak egy mankó volt. Először nagyon elkeseredett, de aztán az apukája megtanított neki egy játékot: mindenben keresse meg, mi a jó. Hogy minek örült ebben a helyzetben a kislány? Annak, hogy nem volt szüksége a mankóra. 
Vajon én miért adhatok hálát Istennek az életemben? Hálát adhatok a családomért, rokonaimért. Hálás vagyok a szüleimért, akik szeretettel gondoskodnak rólam és a testvéreimről. Kicsi koromtól kezdve hitre neveltek, elvittek gyülekezetbe, és életükkel példát mutatnak, hogyan élhetünk Istennek tetsző életet. Együtt éreznek velem, és mindig
érzem, hogy szeretnek – akkor is, ha valami olyat kell tennem, amihez nincs túl sok kedvem. Hálás vagyok a barátaimért. Ugyan nincs sok barátom, de azok igaziak, és beszélgethetek velük Isten dolgairól is.
Hálás vagyok a sok-sok hasznos tárgyért, amim csak van, és hogy nincs hiányom semmiben. Legfőképpen azonban Isten csodás tervéért vagyok hálás, amelyet véghezvitt az Úr Jézus, hogy megmeneküljünk a bűneink következményétől. Nagyon örülök, hogy járhatok gyülekezetbe, és hogy olvashatom mindennap a Bibliát.
Ficsor Fanni (15 éves), Mohács


A cikk az Örömhír 2015/5 3.oldalán található

Ha szeretnéd megrendelni a folyóiratot ide kattints, ha írni, vagy rajzot akarsz beküldeni, akkor erre az e-mail címre lehet: szilvia.tams@gmail.com

2017. december 1., péntek

Óvd a szíved


Óvd a szíved!

Manapság talán már minden gyermek hallotta a természetgyógyászat kifejezést. A körülöttünk lévő természet gyönyörű, és minden, aminek a természethez köze van, nyilván csak jó lehet. Hát még akkor, ha betegségeinkben kínál gyógyulást! Ki ne választaná a természeteset?
A baj csak az, hogy az Úr Jézus visszajövete- léhez egyre jobban közeledve a Gonosz, aki az embereket könnyen be tudja csapni, kölcsön vette ezt a kifejezést, és csupa olyan módszerrel töltötte fel, melyeknek sem a természethez, sem a gyógyításhoz nincs igazán közük.
Néhány száz évvel ezelőtt természetgyó­gyászaton a gyógyfüves-gyógyteás módszere­ket értették, amelyek a mai gyógyszeres gyó­gyítások alapjai lettek. Még ma is vannak olyan gyógyteák, melyeket az orvosok is ajánlanak. Például jó lehet megfázásos, köhögéssel járó betegségben a menta- vagy a kakukkfű tea mézzel. A helyes gyógyteás kezelés az orvos­lás kiegészítő ága. Ám mivel a gyógyteákban is valóságos hatóanyagok vannak, ezeket senkinek nem tanácsos kellő ismeretek nélkül, például a szomszéd néni tanácsai alapján iszogatni. Nem elég csak a gyógyteákat ismerni, jól kell ismerni a betegségeket is, sőt a betegség-megállapítás minden csínját-bínját is.
A másik, ennél is nagyobb baj a természet- gyógyászattal az, hogy ma számtalan, vallási ala­pon kitalált, varázslásos módszert is ezek közé sorolnak, és a mi kis országunkban is divatba hoztak. Ilyenek az akupunktúra, akupresszúra, talpmasszázs, vagy a gyerekfogászatokon hasz­nált fülklipszek, a magnetikus kezelések - kézrátétel, masszázs ágy, karkötők -, nem is beszélve a homeopatikus úgymond „gyógysze­rekről". Itt említhetjük a relaxációs, meditációs módszereket is. Az Úr Jézus a Bibliában hatá­rozottan elmondja nekünk, hogy Isten utálja a varázslást (5Mózes 18,10), éppen úgy, ahogyan a babonaságokat is, mert ezek a Gonoszhoz köt­nek minket, aminek sajnos nagyon súlyos követ­kezményei lehetnek ránk nézve.
Igen ám, de az, aki nem jártas az orvoslás­ban, hogyan tudja megkülönböztetni az Úr Jézus előtt is kedves gyógyító módszereket a varázslástól?
Itt most egy nagyon egyszerű megkülönböztetési lehetőséget mondok el nektek. A mai természetgyógyászatnak nevezett, varázslásos módszerekkel kapcsolatban mindig hangsúlyozzák a hitet. Azt mondják, azoknak használ, akik hisznek benne. Miközben tudjuk, hogy az Úr Jézustól az orvostudomány révén kapott gyógyításokhoz nincs szüksége senkinek a hitre. Amikor valakinek például súlyos tüdőgyulladása van, ha a megfelelő antibiotikumot adják neki, akkor is meggyógyul, ha még csak azt sem tudja, hogy bármiféle gyógyszert kap!
Ahogyan már az iskolában is tanultátok, az embernek öt érzékszerve van: a látása, a hallása, a szaglása, az ízérzékelése és a tapintása. Ezek segítségével igazodunk el a látható, testi világban. Ám kaptunk Istentől még egy „hatodik érzékszervet" is és ez a hit. A hitet arra kaptuk, hogy megismerjük az Úr Jézust és mindazt, amit Ő mondott el nekünk. Ha a hitünket nem arra használjuk, amire kaptuk, vagyis hogy általa kapcsolatunk legyen az Úr Jézussal, akkor ezt már nem is hitnek nevezzük, hanem hiszékenységnek. A baj csak az, hogy a hiszékenység is működik! A Gonosz kínálta látszatgyógymódokba vetett hit az embert könnyen a Gonosszal kapcsolhatja össze, miközben igazi gyógyító hatásuk nincs is. Ahogyan ezt a Szentírás mondja: A Gonosz, az ördög nemcsak létezik, de „a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával" (2Thesszalonika 2,9) munkálkodik is, mert be akar csalni minket a csapdáiba.
Milyen jó, ha mi már ismerjük az Úr Jézust és a figyelmeztetéseit is, és így elkerülhetjük a csapdákat! Sőt az is jó, ha mindenkit, akit szeretünk, figyelmeztetünk ezekre a csapdákra és az elkerülés módjára is.
Dr. Erdélyi Judit

Az ÓVD A SZÍVED rovat előző számainkban megjelent írásai a VISZ honlapján olvashatók, (www.visz.org) az Örömhír újság ÖRÖMHÍR PLUSZ menüpontjában.

A cikk az Örömhír 2015/1 4.oldalán található

Legújabb számunk már megrendelhető ide kattintva!








Ha szeretnéd megrendelni a folyóiratot ide kattints, ha írni, vagy rajzot akarsz beküldeni, akkor erre az e-mail címre lehet: szilvia.tams@gmail.com