Örömhír Evangéliumi gyermeklap

Örömhír Evangéliumi gyermeklap
Logó

2018. február 22., csütörtök

Hála a szülőföldért

 „Mindenért hálát adjatok,
mert ez az Isten akarata ...
a ti javatokra” (1Thesszalonika 5,18).

 Milyen a hangulatod, amikor morogsz, zsörtölődsz, durcás­kodsz, elégedetlenkedsz? Ilyenkor biztosan nem tudsz moso­lyogni, örülni, nevetni, énekelni. Isten a te javadra azt sze­retné, ha a szíved hálás lenne mindazért, amivel Ő – sokszor a szüleiden keresztül – megajándékoz.
Idén minden Örömhírben egy fontos témára irányítjuk a figyelmedet. Gyakorold magad naponta a hálaadásban!


Talán tanultátok már az iskolában, hogy a magyarok hogyan jöttek be Árpád vezeté­sével a Kárpát-medencébe. Azt azonban nem hangsúlyozzák a történelemkönyvek, hogy Isten az, aki meghatározza szülőföl­dünk határait. A Bibliában így olvashatsz erről: Isten „az egész emberi nemzetsé­get is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elren­delt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent” (ApCsel 17,26).
Isten tehát nemcsak szülőföldünk hatá­rát határozta meg és azt, hogy meddig bir­tokolhatjuk ezt a földet, hanem egy célt is tűzött elénk: Keressük az Istent!
Kölcsey Ferenc is hitte ezt, ezért írja a Himnusz 2. versszakában Istenről:
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére.
Az Istentől kapott földet el is lehet veszí­teni, mert meghatározta elrendelt idejüket, meddig birtokolhatják földjüket a népek. Ezt láthatjuk Izráel történetében. Isten megajándékozta őket az Ígéret földjével, de elvette tőlük, amikor sorozatosan ellene lázadtak, nem keresték Őt.
Sajnos történelme folyamán a magyar nép is sokszor fordított hátat Istennek, de mindig voltak közöttük olyanok, akik keresték az Istent, akik Jézust Megváltó­juknak fogadták el és hűségesen követték Őt. Történelmünkben sokszor volt végve­szélyben a hazánk, de Isten eddig mindig megkegyelmezett nekünk.
Hálásak lehetünk azokért a vezetőkért, akik könyörögtek népünk lelki ébredésé­ért, üldözést szenvedtek Krisztusba vetett hitükért, és sokszor életüket áldozták népünk megtartatásáért.
Mit tehetsz te a szülőföldedért?
Adj hálát Istennek:
hazánkért, amelyet tőle kaptunk;
kegyelméért, amellyel – bűneink ellenére – megtartott minket ezen a földön;
azokért, akik hívő szívvel, életük példájá­val sokat tettek azért, hogy megmarad­hassunk szülőföldünkön.

Keresd Istent, fogadd életedbe Jézus Krisz­tust, a Megváltót! Ha befogadtad Őt, segí­teni fog neked abban, hogy neki tetsző éle­tet élj.

Tanulj szorgalmasan, hogy Isten téged is használni tudjon hazád szolgálatában!
Draskóczy Gábor

A cikk az Örömhír 2015/1 3.oldalán található

Ha szeretnéd megrendelni a folyóiratot ide kattints, ha írni, vagy rajzot akarsz beküldeni, akkor erre az e-mail címre lehet: szilvia.tams@gmail.com